Van valami mazochizmus abban, ahogy halogatom a dolgokat.

A konzulensem szakterülete az átmeneti rítusok, az ünnepek, a változások jelentősége, ami engem annyira nem foglalkoztat, mert -ahogy korábbról biztosan emlékszel rá- engem ezek a dolgok hidegen hagynak. Az ünnepélyes avatások, búcsúzások számomra kihagyható, nem kívánatos események.

De! És ami egy új felismerés, ezeknek az átmeneteknek, változásoknak én magam is jelentőséget tulajdonítok. A megmérettetéseimet még nehezebbé teszem, mint amilyenek.

38 fokos lázzal, felfázva (tízpercenként mosdóba járva) írtam a magyar érettségimet, a szakdolgozatom írását néhány hétbe sűrítem, és közben is sokat pihenek, mert ráérek, még úgy is van... most éppen 7 napom! És természetesen közben meg is betegszem, arcüreggyulladás, ami sokáig minden télen kínzott heteken, hónapokon át, az elmúlt négy évben kimaradt, és igen, most, ilyenkor kell ez nekem, mert mennyivel jobb betegen, gyorsan dolgozni, mint ráérősen, otthon ülve, egészségesen hónapokon keresztül lépésről-lépésre haladva.

Aztán persze lehet büszkének lenni, hogy milyen remek csaj vagyok, hogy szenvedések közepette is hű, de milyen jól teljesítettem, és kár is lett volna nekiállni decemberben, most ez így sokkal jobb volt!

Nem minden múlik el, ami véget ér.

Sokan egy életen át cipelnek véget érő, el nem múló dolgokat...

Ma nagyon ügyes voltam, írtam 4 oldalt a szakdolgozatomhoz, és közben nem is mászkáltam sokat, nem nyervogtam, nem éreztem magam úgy, mint egy szétázott mosogatórongy, és még voltak olyan pillanatok is, amikor a tudásszomj lendületet adott, és élveztem amikor nem utáltam annyira.

Aztán ma megszólal a szobatársam, hogy "Te, a bal margónak 4, a jobb margónak 3 centisnek kell lennie", aztán átállítottam, és a 16 oldalamból egy szempillantás alatt lett 22, és most boldog vagyok, hogy ilyen ügyesen eljutottam a szakdolgozatom feléig, és a nehezebbik felén már túl is vagyok és innentől már optimistább vagyok.

Sokszor meg vagyok győződve róla, hogy nincs elég önfegyelmem, hogy kicsi a munkabírásom, hogy bizonyos dolgokhoz nem elég a kitartásom.

Aztán, amilyen bátor/hülye/felelőtlen vagyok, pattanásig feszítem a húrt, hogy bebizonyosodjon az ellenkezője. Hogy bebizonyítsam, ha muszáj, akkor muszáj, és csak azért is megcsinálom, csak azért is képes leszek két és fél hét alatt jó szakdolgozatot írni. Tíz oldal előnyöm és öt év szakmai tapasztalatom legalább van hozzá. A TDK-dolgozat is ment. Bár akkor ott állt mellettem a Társam és B. Tanár néni, akik támogattak és piszkáltak. Most van két -ugyanezen okból frusztrált- szobatársam, és egy nagyon elfoglalt konzulensem, aki bízik bennem annyira, hogy ne sürgessen. Meg persze az akkor is, most is toleráns családom, akik próbálnak piszkálni, de nekik nem engedem.

Így jár, aki későn áll neki... Szóval, most szakdolgozat-írás ezerrel, a blog március végéig szünetel, hacsak nem száll meg az ihlet pszichózis formájában, mert a hallucinációimat mindenképp meg kell osztanom.

A médiának nyilatkozni balgaság, mert mást írnak, mint amit mondasz. Ha már elkövetted ezt a hibát, és a nyilatkozat mellett a nevedet is feltüntetik, legalább arra ügyelj, hogy le ne fényképezzenek, mert a fotód láttán azok is beazonosítanak, akik csak látásból ismernek, vagy nem is ismernek, hanem csak később fogsz találkozni velük, és felismernek.Ha már nyilatkoztál, és a nevedet is adtad hozzá, legalább azt a hibát ne kövesd el, hogy a google-ba beírod a nevedet, mert akkor van az igazi meglepi, amikor a rossz döntéseid, a nyilatkozatod következményeivel szembesülsz!

Van az úgy, hogy jók a szándékaid, hogy a társadalom javára munkálkodsz ingyen, önként, és mégis többmilliós sikkasztással vádolnak, miközben pénzt sem látsz (és nem azért, mert a svájci bankszámlád dagad).

Van az úgy, hogy sosem hallott szitkozódásokat kreálnak, hogy a magánéletedet bolygatják, hogy a sikereid ellenére csődtömegnek minősítenek, hogy az empátiád mögött érzéketlenséget látnak, és mindezt belekiabálják az éterbe, hogy mindenki olvassa, aki csak akarja...

Nem értek a politikához, és nem is igazán foglalkozom vele, csak amennyire szükséges. Szavazni járok, és a döntésemet általában egy rövid kutatómunka előzi meg, mely rövid ahhoz, hogy a döntést megalapozottnak tekinthessük, de hosszú ahhoz, hogy ráfogjuk, csak a hasamra ütöttem. Ennyit a politikai tájékozottságomról, a következőket ennek figyelembe vételével fogadd!

A hétvégén gondosan elolvastam a Jobbik által postaládánkba dobott szóróanyagot, mely Morvai Krisztinát szeretné hazánk köztársasági elnökének, mely csendőrséggel akar rendet teremteni az országban, mely a cigányságot kollektíven vérszívó bűnözőnek tekinti, és az elmúlt húsz év összes politikusát húsz évre be akarja börtönözni. Persze utóbbiakat nem ennyire sarkosan fogalmazta meg a szóróanyag, de ez volt a cseppet sem titkolt lényege.

Jelmondatuk, hogy "Magyarország a magyaroké" hülyeségnek hangzott volna 200 éve is, hiszen egy soknemzetiségű ország vagyunk, ahol a svábság, a szláv kisebbségek évszázadok óta jelen vannak, most pedig, hogy az EU tagországa vagyunk, Magyarországot kinyitottuk az európai nemzetek felé is, nem beszélve a globalizáció folyamatáról, amelyből a kimaradás végzetes elmaradáshoz vezetne. Tehát, a logika azt diktálja, Magyarország sosem volt kizárólag a magyaroké, és mindannyiónk érdeke, hogy ne is csak a magyaroké legyen, noha ettől még a kultúrát, az értékeinket, a nyelvünket őrizni és ápolni kell, de nem attól leszünk mi, magyarok kevesebbek, hogy Magyarország nem csak a miénk.

Felháborító, hogy Magyarországon széles tömegeket mozgat meg egy olyan párt, mely ennyire intoleráns, szegregáló, utálkozó, bűnbakkereső nézeteket hangoztat, még felháborítóbb, hogy sok értelmiségi is csatlakozik hozzájuk, és diplomás emberek is hiszik, hogy attól megoldódnak a társadalmi problémák, hogy csendőrséget hozunk létre, akik odacsapnak a gumibotjukkal.

Vannak magyarországi tapasztalataink is arról, mi történik, ha egy szélsőséges eszme képviselői hatalmat kapnak, gondoljunk csak a nyilasokra vagy a szocializmusra, amikor létbizonytalanság fenyegette az állampolgárokat a végrehajtó hatalom igazságtalan túlkapásaitól. Láttuk a náci Németországban, mi történik akkor, ha egy kisebbséget bűnbaknak kiáltunk ki, és láttuk, mennyire nem oldódnak meg a gazdasági és társadalmi problémák attól, hogy egy nemzetiség tagjai közül néhány milliót kiírtanak.

Magyarországon a tavaszi szavazások után nem lepődök majd meg nagyon, sajnos az a szomorú valóság, hogy a Jobbik (aki a nevében is hangsúlyozza feljebbvalóságát) az ideálisnál sokkal nagyobb arányban fog bekerülni a Parlamentbe. Erősen kampányolnak, és a kétségbeesett, kilátástalansággal küzdő emberek számára jónak tűnik ez a bűnbakkeresés, ez a fanatizmus, az iwiw-en egyetlen más párt kampányával nem találkoztam, csak az övékével.

Aggódom, mi lesz ennek a vége...

Egészen furcsa dolgok tesznek boldoggá.

Most hétvégén például az, hogy kaptam névnapomra egy "retró" írógépet, ami néhány évvel idősebb nálam. Öregnek fiatal vagyok, gyereknek öreg, így nem egy antik darab, helyenként kicsit rozsdás, néha igazgatni kell benne a szalagot, és hiányzik oldalt egy kereke (rokonlelkek vagyunk), de mégis örültem neki, és boldogan ütöttem a gombokat, örömmel néztem, ahogy betűk keletkeznek a papíron. Írtam vele házi dolgozatot, pályázatot, még a piszkozatírást is vállaltam, hiszen "gépíró-tanoncként" sok lett volna egyszerre odafigyelnem a tartalomra és a külalakra is (sorváltás, miegymás...), így hát másoltam.

Aztán, felvettem egy műveltségi kurzust "Magyar nyelvhelyesség mindenkinek", és boldog vagyok, hogy végre ismét nyelvtant tanulhatok, és következő órán helyesírásteszt is lesz, izgalmas készülődésben, vajon megállom-e még a helyem a helyesírás sűrű erdejében?!

Örömmel tölt el, ha internetes aukciós portálokon nézegethetek kacatokat (élőben utálok vásárolni, legyen szó ruháról vagy mütyűrökről, mielőbb túl akarok esni rajta, ha már nagyon muszáj). Ha néha vásárolok - természetesen csak fontos dolgokat, mint írógép, keménykalap a télre, aminek mindjárt vége - már-már extázisba kerülök.

Néha boldoggá tesz az autogén tréning is, amit most tanulok, és néha van olyanom, amit úgy nevez a trénerem, hogy "szenzáció", ami azt jelenti, hogy olyan élmény a meditáció alatt, ami meghatározó valamilyen szempontból.

Mosollyal az arcomon gondolok arra, hogy szombat este halászlével várnak odahaza, és még szélesebb ez a mosoly, ha arra gondolok, hogy malacpecsenyén dőzsölhetek vasárnap, és talán anyám még egy kis fánkkal is elkápráztat, ha szerencsém van.

Hát, ilyesmiktől élvezetes az élet...

"...Csak minden gondolatod Ithaka legyen;
végső célod, hogy egyszer oda juss,
de ne siess az úttal semmiképp.
Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,
hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,
az út aratásával gazdagon,
s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad.
Neki köszönöd a szép utazást,
mit nélküle sosem tehettél volna meg,
hát mi mást várhatnál még Ithakától?" -írja Konsztantinosz Kavafisz.

Ithakát keresheted a fejlett nyugati államokban, elmehetsz miatta a misztikus keletre, élhetsz egy búslakodó közép-európai országban, de Ithaka megtalálása nem földrajzi kérdés.

Ithaka nem más, mint az önismeret kiteljesedése, az élettapasztalat megszerzése, Ithaka nem kint, hanem benned van, Ithaka Te magad vagy.

Önmagad megtalálásához nem a nagyvilágban kell kavarognod, keresned-kutatnod, hanem önmagadban, belül kell megtenned az utazást.

"Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is;
a szerzett tudásból s tapasztalatból
máris megtudhattad, mit jelent Ithaka."

Egyszer csak jött, ugyanúgy, mint két évvel előtte, a hosszú szünetet sem ő, sem mi nem éreztük, a régen megszokott határozottsággal foglalt helyet egyikőnk ágyán.

Jól öltözött volt, mint mindig, ápolt férfiillata körbelengte a lányszobánkat. Ideges mozdulatokkal, időnként fel-felröhögve fészkelődött ülőhelyén, magabiztosságot, céltudatosságot sugárzott az egyik pillanatban, miközben szorongó, önmagát kereső kisfiúnak láttuk néhány perccel később. Képtelen történetekbe, vicces sztorikba ágyazva mesélte bánatát, megállás nélkül ömlött belőle a szó, egyszer nevettünk rajta, de rögtön utána sajnálatba facsarodott a szívünk, empatikus megértésünkre, kérdéseinkre hol így, hol úgy reagált.

Könnyed természetességgel vallotta be sűrűn hullatott könnyeit, miközben sebezhetetlen faszagyereknek próbált látszani. Áthatóan néztünk a szemébe, tudta, hogy tudjuk, értjük, de egyáltalán nem bánta lelepleződését, de nem nyílt meg tőle jobban.

Azóta is rendszeresen jön, előszeretettel választja az esti órákat, tíz körül érkezik, poénkodik, löki a szöveget, őszinte, sebezhető, ugyanakkor megközelíthetetlen.

A szobánkba hoz egy számunkra ismeretlen, érthetetlen világot, se udvarlásnak, se erőszakoskodásnak nem vehető szexuális utalásokat tesz, mely mosolyt csal az arcunkra, élvezi, hogy férfiból van, dicsekszik, majd éjfél körüli ásításunkat, pizsamába öltözésünket konstatálva jó éjszakát kíván és elmegy.

Pécs. Szántó Kollégium. Egyik otthonom már 5. éve. Mikor először mentem végig az egyik folyosóján, azt gondoltam, ez egy szocreál putri. Évtizedek óta nem volt renoválás, a wécék undorítóak, a konyhában csupán egy rozoga mikrohullámú és egy alig-alig melegítős villanytűzhely, no meg egy apró sütő, amiben csak a legkisebb tepsi fér el. A zuhanyzóban áldatlan állapotok, a mohák és a gombák melegágya, a falon vastag, zöldeskék penész, a lefolyót hajcsomók akadályoztatják rendeltetésszerű működésükben. A takarítás színvonala említésre méltatlan, a takarítónő zajkeltése viszont annál említésre méltóbb. A folyosókon egyre neveletlenebbek a hallgatótársak, kezd kimenni a divatból a köszönés. Egy szőke, harmincas hölgy személyében beköltözött a kollégiumvezetésbe a rend és a terror, fegyelmi jár, ha nem a kijelölt helyen dohányzol, ha mikrohullámú sütőt, kenyérpirítót, vízforralót vagy egyéb nehezen nélkülözhető kisgépet használsz a szobádban, beleértve a lanyha fűtést kiegészítendő hősugárzót is. (Ugye a két pulóverben, dupla zokniban ücsörgés nem fogyasztja a villanyáramot...) Egyre romló lakhatási tendenciák, egyre magasabb kollégiumi díj, 4.500 Ft volt öt éve, most 10.500 Ft. A színvonal csak romlott, az ösztöndíjak, szociális juttatások csökkentek, a kollégiumi díj növekedett.

Tavaly egy orvostanhallgató véres öngyilkosságot követett el, a napokban pedig marihuána-termesztésért füleltek le valakit egyik kollégiumi szobában. (Ez talán a mikró használatánál is súlyosabb vétek szőke "miasszonyunk" szerint?!)

A fentiekből azt hihetnéd, utálok ott élni, de szeretek. Ha valaki ugyanennyi pénzért albérletet ajánlana, nem élnék a lehetőséggel.

Mert számtalan kedves emlékem fűződik ahhoz az elhanyagolt helyhez, lakótársakkal való örömteli együttélés, villanyoltás utáni röhögések, szomszédolások, közös lángos sütések, pálinkázások, forralt borozások, világmegváltó beszélgetések, önfeltárások, ölelések, piszkálódások, aranyos bosszankodások, vizsgára készülések, közös evések, süteménykínálgatások, "csinálok-neked-egy-katonát-a-kajámból" élmények, vendégfogadások, teázások, szexelések, pihenések és még sorolhatnám...

Bűntudat, lelkiismeret-furdalás. Mardosó érzések, melyektől igyekszünk minél gyorsabban szabadulni.

Nemrégiben találtam egy "gyóntató blogot", aminek szerkesztői online lelki szemetesládának titulálják a rendszert, mely az anonimitás leple alatt várja a bűnvallókat. (A gyóntató blog ide kattintva megtekinthető.) Terápiás hatása minden bizonnyal van, hiszen az érzések, a gondolatok írás formájában felszínre törnek és kifejtik gyógyító hatásukat, és még a penitenciát sem kell leróni, mint ahogy azt a katolikus egyház a bűnbocsánat feltételéül szabja...

Nem tudom már, hogy olvastam-e vagy valamelyik mesteremtől hallottam-e, hogy a klasszikus gyónás szerepét átvették a telefonos lelkisegély szolgálatok. A gondolat először kissé bizarrnak tűnt, majd belegondolva kénytelen voltam egyetérteni vele. Hiszen egy lelkisegély szolgálattal folytatott beszélgetés célja is többnyire a megkönnyebbülés, a helyzet anonim, mégis kimondódhatnak a szavak hangosan is, és - szintén penitencia nélkül - a hívó elfogadó, pozitív viszonyulásban részesül, rögtön ott a reflexió is. (Anonim lelkisegély szolgálatok telefonszámai felnőtteknek ide kattintva tekinthetők meg, ifjúsági telefonszolgálatok hívószámai ide vagy ide kattintva érhetők el.)

Az ember egyik legnagyobb kincse a méltósága, melyet mindig, minden időben őriznie kell azért, hogy tisztelni tudja saját magát, és tiszteljék őt mások.

A méltóság egészen más, mint a büszkeség, mely megakadályozza a hibák beismerését, a partneri viszonyt, a bocsánatkérést, a másoknak való kedveskedést és az udvarias, előzékeny gesztusokat.

A méltóság inkább egy öntisztelet, önbecsülés, a megalázó helyzetek kerülése, a megalázkodás kerülése. Ugyanakkor a méltóság nem összeférhetetlen az őszinteséggel, az érzelmek kinyilvánításával, az alázattal sem összeegyeztethetetlen. A méltóság egyfajta tartás, mely védi az egyént a külvilág veszedelmeitől, melytől a legádázabb helyzetekből is ki lehet jönni jól. Mert a méltóság ellen nincs megfelelő fegyver. Legyen hát méltóságod.

Pécs a szerelmem.

Szeretem a belémagasodó hegyeit, szeretem az épületek régiségét, patináját, szeretem a macskaköveket, a szűk utcákat, szeretem a hangulatát, a nyitvalevő-becsalogató templomait, a székesegyház méltóságát, a szellemjárta huszonöt-emeletest, az egyetem régiségét, a Barbakán-kert vadregényességét, a városfal múltidézését, a dzsámik otthonrataláló idegenségét...

Ha sokáig nem látom, nem érzem a hangulatát, hiányzik. Mindegy nekem, hogy alig van munkahely, hogy összecsapták a közterek felújítását, hogy modern, stílusidegen padokat helyeztek ki spórolásból, hogy bébifákat ültettek kukásautó-narancssárga konténerekbe, hogy nehézkes a közlekedése, hogy hegyre menet kimelegszem... Mindezek olyan apróságoknak tűnnek, mely hibák szükségesek a szerelemhez, édes kis hiányosságok, amelyektől emberivé, élhetővé, szerethetővé válik.

És idén Európa kulturális fővárosává tették. Látogatottabb lesz a Csontváry- és a Vasarely-kiállítás, felfedezik újra Zsolnay porcelánjait, belesimulnak a színházi székekbe,  és végre többen élvezik azt, amit én már régóta szeretek.

Pécs a választott otthonom. Szekszárd szőlőlepte lankái, hatalmas egyhajós temploma, macskakövei csak felkészítettek Pécsre, ringó bölcsőm volt Babits városa, kinyíló világ lett Pécs.

Ha ideszülettél, szeresd hát, ha messze élsz, látogass el és megérted, miről beszélek.

Ma 2 éve, hogy megszültem ezt a blogot (és ma 23 éve, hogy megszülettem). A blog nemcsak most, hanem minden nap ajándék, amikor írok.

Néha vannak mélypontok, amikor úgy érzem, kifogytam a témából, az idepasszoló gondolatokból - nyilván ezt Te is szoktad érezni, amikor olvasod. Aztán újra és újra erőre kap az írás, és megajándékoz engem terápiás, strukturáló, szemléletformáló hatásával.

Külön öröm számomra, hogy itt vagy napról napra, és érdemesnek találod a blogom olvasására fordítani az idődet. Megtisztelve érzem magam, amikor a statisztikát megtekintve 250-300 látogatóval találkozom naponta.

Nagyon szeretem, amikor ezek a találkozások igazi találkozásokká válnak, vagyis amikor az írásaimra reflexió érkezik, amikor komment formájában kifejted a gondolataidat, és még ennél is jobban szeretem azt, amikor az érzésedről írsz. Mert alig van felemelőbb dolog annál, mint amikor gondolatok, érzések kölcsönhatásba lépnek egymással, amikor valódi párbeszéd alakul ki.

Szóval köszönöm Neked, hogy olvasol, köszönöm, hogy hozzászólsz, és köszönöm, hogy mindezek által hozzájárulsz a fejlődésemhez!

Az Internet-használat hozományai:

• -úgy tudsz vásárolni, repülőjegyet rendelni, pénzt átutalni, szállást foglalni, ügyet intézni, hogy ki se mész a lakásból.
• -gondoskodhatsz online háziállatokról anélkül, hogy eledelre vagy állatorvosra költenél, és még a szagukat sem érzed, nem piszkítják össze a lakásodat, nem kell trágyáznod.
• -tudsz gazdálkodni, egy csomó növényt termeszthetsz, olyanokat is, amilyeneket a valóságban még sosem láttál, ültethetsz articsókát, szüretelhetsz pomelót, közben nem fáradsz el, nem mész csődbe, nem mérgezed magad permetlével.
• -háborúzhatsz sokféle fegyverrel anélkül, hogy okod lenne a harcra, anélkül, hogy lennének ellenségeid.
• -meghalhatsz százezredszerre is, és teljesen fájdalommentesen, annak ellenére, hogy szétloccsantották az agyadat és a beled is kifolyt.
• -el tudod kártyázni a vagyonodat anélkül, hogy emberekkel találkoznál, játékterembe mennél, és szerencsejáték-függő lehetsz egy székben ülve a monitor előtt.
• -úgy tudsz megismerni embereket, hogy sosem találkoztál velük, sosem láttad őket, nem tudod a nevüket, ennek ellenére lehet, hogy tisztában vagy a családi életükkel, a szexuális szokásaikkal, az életről alkotott nézeteivel stb.
• -büntetlenül véleményt cserélhetsz idegenekkel bármilyen témában
• -könyvet olvashatsz anélkül, hogy könyvet vennél a kezdebe.
• -kitalálhatsz magadnak nevet anélkül, hogy a névváltoztatásért illetéket fizetnél, ráadásul a neved lehet obszcén, trágár szó is, semmi következménye nem lesz.
• -kitalálhatod, hogy fiú vagy lány szeretnél lenni inkább, és anélkül tudsz nemet változtatni, hogy ez bárkinek feltűnne vagy megszólnának érte.
• -lehet többszáz személyazonosságod is anélkül, hogy bárki skizofrénnek tartana.
• -szexelhetsz valakivel anélkül, hogy bárki hozzád érne, bárkinek éreznéd az illatát, és garantáltan nem leszel terhes, és a nemi betegségek is elkerülnek.
• -lehetsz gyönyörű, anélkül, hogy szépnek születtél volna, lehetsz gazdag, anélkül, hogy pénzed lenne, lakhatsz a világ másik felén is anélkül, hogy valaha is kiléptél volna a faludból.
• -csajozhatsz, pasizhatsz, szerelembe eshetsz, randizhatsz, sem találkozás, sem randihely, sem pénz nem szükséges hozzá.
• -levelezhetsz, beszélgethetsz rég nem látott ismerősökkel, láthatod őket annak ellenére, hogy akár többezer km távolságra vannak.
• -...
• -...

Folytasd, ha van kedved!

Tegnap este egy nagyon érdekes francia filmet néztem az mtv1-en. Az volt a lényege, hogy nincsenek véletlenek, hanem minden mindennel összekapcsolódik, összefügg, és a látszólag véletlen dolgok felülről szemlélve nyernek értelmet. Persze, felülről szemlélni általában nem lehet, csak a film szólt a kapcsolódások megvilágításáról. "Ha egy pillangó megrebbenti szárnyát a tenger felett, vihar keletkezik az óceánnál." Annyi szereplő, hogy elég volt követni, és mindenkinek volt egy kis "huzatja" a fejében, ez volt a másik nagy tanulsága a filmnek, hogy senki nem normális. (Ennek a felismerése gyakoribb a való életben is, mint az összefüggések felülről szemlélése.) Szólt még a film arról, hogy tégy jót, ám megmutatta, hogy amit jónak gondolsz, lehet rossz is, mert olyan folyamatokat indít el, amelyekből rossz dolgok sülnek ki, ugyanakkor a rossz dolgoknak is lehetnek pozitív következményei...

Mégis megkerestem a film adatait, hátha meg akarod nézni: A pillangó megrebbenti szárnyát, francia film (2000)

Hiszek az eleve elrendelésben. Hiszem azt, hogy a velem történő események, érzések nem véletlenek, okuk néha, de céljuk mindig van. Hiszem, hogy van egy út, melynek bejárására születésemtől rendeltettem.

Ez alapja lehetne egy kényelmes, hátradőlős életnek, ahol a velem történő negatívumokat szomorú beletörődéssel fogadhatnám, mint mindenképpen adatott, tőlem független tényezőt, a pozitívumokért pedig hálát adhatnék a Feljebb Valónak, aki így rendezte életem forgatókönyvét.

Ha így volna, tehetetlen ember lennék, aki az élete történései miatti felelősséget elhárítom, másra kenem önnön balgaságom, és nem magamra vagyok büszke, ha sikereket érek el.

Hiszek az eleve elrendelésben. Hiszem, hogy van egy út, melynek bejárására születésemtől rendeltettem. De hiszek abban, hogy ez az út nagyon széles, és csak rajtam áll, melyik felén megyek. Hiszem azt is, hogy a buktatók, amelyekkel találkozom, jelek, hogy más irányba kell haladnom, változásra, változtatásra intenek. Ha a buktatókat, a süllyesztőket elkerülöm, az az én érdemem is, ha elbukom, arról nem a Sors tehet, az a magam felelőssége.

Hiszem, hogy van egy út, melynek bejárására születésemtől rendeltettem, de hiszem, hogy ennek az útnak a mérföldkövei vannak lerakva csupán, az elkerülhetetlen mérföldkövek, minden más, ami közötte történik, csak rajtam áll. Én döntök az irányról, a kerülőről, a kacskaringókról. Van választásom. Mindig van választásom.

A saját választások súlya felelőssé tesz önmagamért, az életemért. Nem okolhatom a Sorsot, a Feljebb Valót, az Istent, a körülményeket. Én tehetek róla, ha jól választok, én tehetek róla, ha rossz következményekkel jár a döntésem.

Hiszem, hogy van egy út, melynek bejárására születésemtől rendeltettem. Ennek az útnak a mérföldkövei adottak, a mérföldköveket fel kell ismernem, beletörődnöm, ami eleve adott, hisz azon változtatni nem tudok. De óvakodnom kell attól, hogy eleve adottnak tekintsek olyasmit is, aminek eldöntése rajtam áll. Harcolni a változtathatatlannal legalább olyan veszélyes, mint beletörődni a megváltoztathatóba.

A december a jótékonykodás hava.

Ilyenkor (majdnem) mindenkinek eszébe jutnak az éhezők, a fázók,  a magányosak, akik nélkülöznek szeretetet, családot, anyagi javakat. A fogyatékossággal élők, akiknek kevesebb adatott, a betegek, akiktől elvetetett. Ilyenkor kinyílik a pénztárcánk, alamizsnát nyomunk a kéregetők kezébe, ajándékot csomagolunk cipős dobozba, hogy egy idegen nélkülöző kapja meg, pénzt küldünk alapítványok számlájára, hozzájárulunk inkubátor árához, gyerekotthon felújításához, hajléktalanszálló létesítéséhez...

Decemberben, karácsony táján kinyílik a szívünk.

Aztán az óév utolsó éjszakáján fogadalmainkban elfeledkezünk decemberi pártfogoltjainkról, önmagunk jóléte válik ismét fontossá, cigarettáról, kávéról, alkoholról való leszokást, keményebb munkát vagy éppen több pihenést ígérünk magunknak. Sikerekben, gazdagságban telő újesztendőt kívánunk egymásnak, miközben elfeledkezünk a nyomorgókról, a nélkülözőkről, akiket majd decemberben ismét elővehetünk, hogy juttassunk megint egy kis alamizsnát egész éves önzésünk vezekléseként.

Karácsony közeledtével Márai Sándor gondolatait osztom meg Veled megfontolásra:

"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyengédségre, nem tud meglenni nélküle."

Vannak emlékgyűjtők és emlékfeledők.

Az emlékgyűjtők a lehető legrégebbi időktől gyűjtögetik az apróságokat, egy illatot, egy hangot, egy képet, egy esemény apró momentumát, egy érzés tisztaságát. Sosem ürítik ki az emléktárat, csak gyűlik-gyűlik a sok-sok anyag a végtelenségig. Az események, az emberek jönnek-mennek, az élet halad tovább, de a feledés alig-alig homályosít el valamicskét a sok-sok tapasztalásból. Az emlékgyűjtő fejében elevenen él a múlt.

Az emlékfeledők a tegnap történéseivel alig foglalkoznak, az elmenő emberektől elköszönnek, az elmúlt események csak halovány lenyomatot hagynak bennük, pontosan felidézni nem tudják a régen volt valóságot. Illatok, hangok, fények őbennünk nem nosztalgiát ébresztenek, hanem nyitást az új felé, a holnap várakozása van bennük a tegnap tudása helyett.