December 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja 1988 óta. A gyilkos kór egyre több embert, köztük gyermekeket is érint szerte a világon. A mai napig nincs olyan gyógyszer, amely megszüntetné a betegséget.

Veszélyeztetett csoportok: intravénás szerhasználók, kicsapongó, óvszer nélküli szexuális kapcsolatokat folytató homoszexuálisok és heteroszexuálisok.

Beszélgetnél a gondjaidról? Családi problémáid vannak? Megromlott a párkapcsolatod? Szexuális gondjaid vannak? Elveszítettél valakit, aki fontos volt számodra? Bántottak szavakkal vagy tettekkel? Káros szenvedély rabja lettél? Döntés előtt állsz? Nyomasztó titkot őrzöl? Elégedetlen vagy magaddal vagy az életeddel? - Könnyebb, ha beszélsz arról, ami foglalkoztat!

06-80-505-002

ingyenesen hívható

vezetékes számról és T-Mobile hálózatból

hétfőn, kedden, szerdán és pénteken

18.00-20.30 között!

www.pecs.gyitosz.hu

Önvallomás EME (rákattintva megnyithatod a cikket) kutatás kapcsán.

Tegnap volt egy argentin-spanyol film (2007) az mtv2-n Lucía Puenzo rendezésében. A Cannes-i Filmfesztiválon a Kritikusok Hetének Díját kapta.

A film érdekes kérdést feszeget, egy 15 éves hermafrodita kamasz (Inés Efron) identitáskeresését, és olyan lélektani és társadalmi kérdéseket, amelyeket ez a problémakör felvethet. A kortársak hozzáállását: meghökkenést, elfogadást, undort, kegyetlenkedést, kiközösítést, erőszakot. A szülők kétségbeesett megoldáskeresését, ahogyan fontolgatják, hogyan tehetnének jót a lánynak nevelt, fiús viselkedésű gyermekükkel. Megoperáltassák-e, ha igen, mikor és mivé, hogyan segítsék a döntéshozatalban, miként álljanak mellé a krízisben? A film bemutatja a feltétel nélküli szülői szeretetet, ahogy minden nehézségben támogatják, féltik, óvni próbálják egyetlen gyermeküket. Az édesanya látogatóba hív otthonukba egy neves plasztikai sebészt a családjával, hasonló korú fiúk is velük tart. A film szól a sebész becsvágyáról,  ahogy igyekszik a műtétbe hajszolni a főhőst, Alexet. Az orvos saját fia iránti ellenszenvéről, akit képtelen elfogadni, igazán szeretni. Alex és Alvaro (Martin Piroyansky), a nemrégiben megismert fiú különös kapcsolata kezd kibontakozni a serdülőkori szexuális útkeresés alkalmával, mely mindkettőjük számára meglepetést hoz.

A film nem ad válaszokat, inkább csak felvillantja a tolerancia, az elfogadás, az emberségesség jeleit, miközben az egyébként is krízisektől terhes serdülőkor sajátosságait hűen mutatja be a nem mindennapi problémákkal terhelve.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban döntött a világnap megtartásáról, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a gyilkos kór elleni nemzetközi összefogás szükségességére. A szerzett immunhiányos tünetegyüttes, a HIV-fertőzés utolsó szakaszának tekintendő az AIDS.

Az AIDS elleni küzdelmet összehangoló ENSZ-ügynökség (UNAIDS) jelentése szerint 2007 végén 33,4 millió regisztrált fertőzött ember élt a világon, a betegség eddig 25 milliónál is több halálos áldozatot szedett. 

Magyarországon és az egész közép-kelet-európai régióban emelkedik a regisztrált HIV-fertőzöttek száma. Hazánkban 1985 óta végeznek AIDS-szűrést, 2009-ig összesen 1700 HIV-fertőzöttet regisztráltak (a külföldieket is beleértve), a fertőzöttek valós száma pedig a nyilvántartottak duplája lehet. (Forrás: www.monitormagazin.hu)

A HIV-fertőzés éveken át jól kezelhető krónikus betegség, fontos a rendszeres orvosi ellenőrzés és a gyógyszeres kezelés a HIV-fertőzöttek számára.

Leggyakrabban szexuális úton terjed (vaginális, anális vagy orális szex során, ha nincs óvszerhasználat), de veszélyeztetettek az intravénás droghasználók is. Ezek a fertőzések megelőzhetők!

Magyarországon, a statisztikák szerint, a legveszélyeztetettebbek a homoszexuális férfiak.

Az anonim szűrés lehetőségeiről, hazai statisztikákról, a fertőzés módjairól, a megelőzés lehetőségeiről a www.anonimaids.hu weboldalon olvashatsz!

Kinsey amerikai szexológus szerint a szexuális vonzódásunk polaritása egy többfokú skálán ábrázolható, ahol a végpontok adják a heteroszexualitást illetve a homoszexualitást, azonban az emberek jelentős része nem a végpontokra helyezhető, hanem a közbülső fokokra, valamelyik pólushoz közelebb. Számomra ez az elmélet abszolút elfogadható, hiszen jól magyarázza a biszexualitást. Magyarázza azt is, amikor heteroszexuálisoknak homoszexuális fantáziáik vannak vagy kipróbálják, milyen saját nemükkel a szex, azonban alapvetően az ellenkező nemhez vonzódnak. Lehet ez a társadalmi normáknak való megfelelés is, egyfajta látens homoszexualitás, de lehet a heteroszexualitáshoz közelebbi, de nem végponton lévő Kinsey-skálán való elhelyezkedés is.

Leszbikus, biszexuális nők meglepően gyakran gondolják rólam, hogy saját nememhez vonzódom, többször kaptam már hölgyektől nyílt vagy burkolt ajánlatot, amit minden esetben visszautasítottam. Természetesen a többedik ajánlat után elgondolkodtam rajta, vajon mi lehet ennek az oka? És maszkulin jellemvonásaimmal magyaráztam, hiszen a Kinsey-skálán határozottan a heteroszexuális pólushoz vagyok közelebb. 

A leszbikus nőkkel tehát nem tudok mit kezdeni, udvarlásuk inkább szórakoztat, mint feszélyez, kísértésbe sosem ejt, de ritkán tudunk túllépni ezen a félreértésen, így a homoszexuális pólushoz közeli hölgyekkel nem kerültem (még) mélyebb baráti kapcsolatba, biszexuális barátnőim vannak.

A homoszexuális férfiak egészen más tészta. Őket nemcsak elfogadom, nemcsak tolerálom, hanem kifejezetten szeretem, egyfajta pozitív előjel ez. Egészen biztosan hozzájárul ehhez két férfi, akiket barátomként szerettem. Az egyikük kamaszkorom jóbarátja volt, igazi kis gavallér, aki nőnapra ibolyacsokrokkal lepte meg osztálytársnőit, és a homoszexuális pólushoz való közelállását önmaga előtt is tagadta, csak a környezete számára volt nyilvánvaló. Aztán megszakadt a kapcsolatunk, csak hallomásból tudom, hogy azóta beismerte magának, és férfiakkal (is) közeli kapcsolatba került már. 

Másik homoszexuális férfi barátom az egyetemi éveimhez kötődik, vele már nyíltan beszélgethettünk másságáról. Gyakran stíröltük együtt a fiúkat az utcán, azóta messziről kiszúrom, ki homoszexuális. Ő sem a végponton van, ezt többször is bizonyította, de valahogy mégis ragaszkodott, ragaszkodik homoszexualitásához, a férfiaknál nagyobb sikereket arat.

Rendszeresen olvasom homoszexuális férfiak blogjait, hogy bepillantást nyerhessek egy másfajta életformába, hiszen az, hogy kit szeretünk, alapvetően meghatároz minket.

Hirdetem a melegek egyenjogúságát, vitahelyzetben kiállok értük. Szeretném, ha egyszer Magyarország is eljutna odáig, hogy ne keltsen közfelháborodást, ha két férfi a buszmegállóban csókolózik vagy kézen fogva sétál. 

A minap - blogom statisztikáját nézegetve - észrevettem, egy homoszexuális linkgyűjteményről kattintottak ide, a "meleg blogok" kategóriában szerepelt a naplóm.

Úgy látszik, a maximális elfogadás "meleg bloggerré" avatott...

Abban talán egyetértesz velem, hogy a tv-sorozatok népnevelő hatásúak. (Gondolj csak a sok magyarra, akik a vak Esmeraldának a szemműtétjére gyűjtésbe kezdtek stb.)

Az értékközvetítő hatás különösen igaz a magyar sorozatokra, melyek főműsoridőben láthatóak gyerekek, felnőttek, idősek örömére. Életkori sajátosságuk miatt az elsőként és utolsóként említettek különösen befolyásolhatók.

Most a Barátok közt című sorozatról fogok szólni, mely népnevelés ürügyén foglalkozott a kábítószer kérdésével, melyet elítélt, a bűnelkövetéssel, melyet elvetendő, megbüntetendő cselekménynek ábrázolja, a házasságon kívüli kapcsolattal, melyet helytelenített stb. 

És most mi történt? Botondot a homoszexualitás gyanújába keverte, eme sajátosságot egyértelműen negatív színezetben tüntette fel, a nagyanyus által betegségnek, családi szégyenfoltnak titulálta, a haverok (Zsolt, Erik) által cikiződésre, piszkálásra való oknak tartotta. És mindezt ahelyett, hogy úgy oldotta volna fel, hogy elfogadják a másságát, kiderült, Botond mégsem homoszexuális. Ezt mindenki nagy megkönnyebbüléssel, ovációval fogadta.

Ennyit az elfogadásról. És ennyit arról, vajon a sorozat(ok) milyen értékeket közvetít(enek).

Sokan úgy vélik, a homoszexualitás egy rendben lévő, elfogadható dolog, ha mindenki magánügyként kezeli, és "nem rakják a kirakatba" -ahogy írta azt Nono is a Gyermekotthon vagy homoszexuális szülők? című bejegyzésemhez kommentben.

Próbálom értelmezni ezt a magam sarkos, cinikus módján: Jó, legyél homoszexuális, csak én ne tudjak róla. Ahogy lehetőleg ne tudjon róla a családod, a kollégáid és a barátaid sem. Lehetsz homoszexuális, de csak akkor, ha nem csinálsz úgy, mint egy homoszexuális! Persze-persze, a hálószobádban azt teszel, amit akarsz. Csak csendben tedd, és jól sötétíts be, nehogy valaki sejtsen valamit. Én elfogadlak homoszexuálisként, ha magánügyként kezeled a másságod. Meg se próbálj a pároddal kézen fogva menni, megölelni, puszit adni neki az utcán. Csókolózni meg aztán végképp ne merészelj az utcán! Nem tartozik senkire, hogy homoszexuális vagy! Amúgy én elfogadlak. Csak ne tégy semmi ilyesmit...

Ugyanakkor heteroszexuálisként büszke arccal megyünk kézenfogva választott szerelmünkkel, szorosan öleljük találkozáskor, nyomunk az arcára egy-egy puszit, amikor zöldre várunk a zebránál, és gondolom, ha heteroszexuális vagy, veled is előfordult már, hogy utcán csókolóztál. "Kitetted a kirakatba" a magánügyeidet. Sejthetik, kivel mit csinálsz a hálószobádban. Reklámozod az identitásodat.

Leendő szociális munkásként hinnünk kell olyan patetikus tartalmakban, mint az esélyegyenlőség, az előítéletmentesség, a társadalmi elfogadás, és még sorolhatnám azokat a szociális munkás célokat, melyeket valószínűleg sosem fogunk tudni elérni. Csak közelebb kerülni hozzá. De csak akkor, ha hiszünk bennük. Lelkes kezdőként én elhitetem magammal, hogy hiszek a fent nevezettekben.

Valami eddig meg nem magyarázott oknál fogva erősen szimpatizálok a homoszexuálisokkal, mint társadalmi csoporttal, akik sokféleképpen definiálják magukat, és sokféleképpen definiálja őket a társadalom és a különböző szakmák különböző korokban. Manapság szubkultúraként, szexuális kisebbségként emlegetik őket a leginkább. (Betegeknek, bűnözőknek, fajtalankodóknak már nem nagyon titulálja őket senki.)

Homoszexuális fiatalemberek blogjait olvasva erősödött bennem a bizonyosság, miszerint jogilag, politikailag és társadalmilag is alulpreferált kisebbségről van szó, a homoszexualitást ma is hiedelmek övezik, szégyelni való, nem felvállalható, mert az emberek stigmatizálják őket.

Szintén meleg férfiak blogjait olvasva erősödött bennem az a bizonyosság is, miszerint a férfiszerelem lehet nagyon szép. És a nők közötti szerelem is lehet szép. (Annak ellenére gondolom így, hogy nem vágyom rá.)

A Magyar Erato című erotikus versantológiában találtam egy 1998-ban írt költeményt, mely a férfiszerelemről szól, s nekem tetszik, lentebb idézem az egész művet. Bár a vers erősen szexuális tartalmakkal bír, nem célom a megbotránkoztatás. Egyszerűen csak azt gondolom, erről beszélni kell. A cél a megismertetés és az elfogadtatás.

Olty Péter: A szobatársam

Odamennék, mikor alszik
mag' alá gyűrt takaróján,
zabolátlan kezeimmel
gatyasliccét kibogoznám,

gatyasliccét kibogoznám,
derekához telepednék,
fogaim közt szopogatnám
odanyújtott nemi szervét

mig a tejszin gyerekondó
kiverődik puha bőrén,
s miután már kielégült,
ajakammal letörölném.

Ajakammal letörölném,
feje mellé heverednék,
s takarómmal betakarnám
remegő kis fiutestét.

Két lányról mesélek a kollégiumból. Az egyik bájos arcú, nagy, csillogó szemeivel néz ki hosszú pillái alól. Kisfiús alkat, lapos mellekkel, keskeny csípővel, de finom, nőies mozgással. Testalkatra törékeny, vékonyka. A másik cigánylány, alacsony, kerek csípővel, gömbölyű arccal. Mindkettőnek egyforma rövid haja van. Kollégák, ők is "szocosok.

Azon kiváltságos helyzet adatott meg nekik, hogy már második éve kétágyas szobában lakhatnak, melyre pályázni kell, és nagyon nehéz a bekerülés. Éppen csak köszönőben vagyunk, de a gyengéd gondoskodás lerí róluk. Szeretik egymást.

El tudom képzelni azokat a viszontagságokat, melyeken keresztülmentek, mire el tudták fogadtatni magukat a környezetükkel (ha egyáltalán sikerült nekik). Két együttlakó, buszmegállóban is csókolózó, kézenfogva járó lány, akik közül az egyik ráadásul cigány is...

Szocosként biztosan gyakran átélik, amit a szakirodalom hátrányos helyzetnek nevez. 

A híradások vezérhíre, hogy a budapesti melegfelvonulás ellentüntetők egész hadát sorakoztatta a kordonok mögé (később azokon belülre is), akik a tojásdobálás mellett ökölnyi köveket, Molotov-koktélokat hajigáltak a homoszexuálisokra, azt skandálták, hogy "mocskos buzik". Köztük volt egy fiatal férfi is, nyakában 2-3 esztendős szőke tündérkével, aki a kislánya lehetett. (Kell ennél ötletesebb családi program?!) Az ellentüntetők agressziója a melegeket védőkre is kiterjedt, 12 rendőr sérült meg, többnyire láb- és fejsérülést szenvedtek, kettőjüket pedig savval öntötték le! Politikusokat menekítő autókra támadtak, megvertek egy rádióriportert, a felvonulókat pedig földalattival kellett elmenekíteni. (Hírforrás: Figyelőnet)

Eszembe jutott a történelemből néhány intoleráns társadalom: a náci Németország, ahol az intolerancia a homoszexuálisokon túl sokfajta másságra is kiterjedt... Mi lett a vége? Vagy a szocializmus kiteljesedését megcélzó Szovjet Unió, ahol a régi időkben emberek ezrei vesztek oda a szibériai "táborozásokkor", mert az aktuális hatalom semmilyen más nézetet nem tolerált.

Magyarország számára egy nagy-nagy felkiáltójel a szombati melegfelvonuláson történt atrocitás. Ha nem tesz valamit a politika, a társadalom, akkor az intolerancia hamarosan még inkább elfajulhat, melynek végzetes következményei lehetnek!

2009 januárjától a regisztrált élettársakat ugyanolyan jogok és kötelezettségek illetik meg, mint a házastársakat, kivéve a névviselés jogát és a gyermekek közösen történő örökbefogadását.

Mit is jelent ez? Lássuk csak: aki elköteleződik valaki mellett úgy, mintha a házastársa volna, ugyanúgy kell regisztrálni, és a "válás" is ugyanolyan, mint a házasságnál, az megházasodik, mert procedúra ez is, meg procedúra az is. És ha már minden van, akkor olyan mindegy, van-e gyűrű is. Ki az, aki nem élt eddig a házasság jogával, de élni fog a regisztrált élettársi joggal? A homoszexuális pár -mert ők nem házasodhatnak, így viszont legális párkapcsolatuk lehet, melyre az állam áldását adja. Szép döntés volt ez, melyet észrevétlenül nyomtak le az előítéletes társadalom torkán, sehol sem hallhattad -legalábbis nagy fórumokon-, hogy a regisztrált élettársi kapcsolat ellen különböző homofób csoportok lázadoztak volna...  

Azonosították a férfi homoszexualitás génjét, melyet az anyák hordoznak.

1992-ben egy európai uniós felmérés során 6000 embert, főleg pedagógusokat, védőnőket, orvosokat (értsd: szociálisan érzékeny, diplomás értelmiségi embereket) kérdeztek meg arról, hogy megtartanák-e fiú magzatjukat, ha kiderülne róluk, valószínűleg homoszexuálisok lesznek? 100 asszonyból 92 elvetette volna a gyerekét kizárólag azért, mert lehet, hogy homoszexuális lesz!

"A homoszexuális nem tehet arról, hogy örökölt egy gént, elnyomhatja ugyan a vágyait, de akkor egész életében boldogtalan lesz. Szerintem egy társadalom humánuma az alapján mérhető le, hogy a többség hogyan viseli el a kisebbséget, miként bánik velük. Úgy tûnik, hogy a társadalom kezdi elfogadni a másságot, ellenben a kutatások azt mutatják, hogy a felszín alatt valami nagyon mély ellenérzés van ezzel szemben. Michelangelo, Leonardo, Shakespeare, Ferencsik János, Mensáros László, Pilinszky János mind kiváló emberek, ugyanakkor homoszexuálisok voltak, és ha most rábíznánk a leendő anyákra a döntést, akkor megölnék őket." -nyilatkozta Dr. Czeizel Endre orvos-genetikus egyik elektronikus újságnak.